Rólunk írták: Innovatív Üzleti Reggelit tartottak Salgótarjánban

2015/11/14 Címkék: üzleti reggeli, 3100.hu, rólunk írták.

Pénteken reggel első ízben tartottak Innovatív Üzleti Reggelit Salgótarjánban, tizenhárom helyi vállalkozás részvételével. A szervezők szándéka szerint a későbbiekben havi rendszerességgel folytatódik majd a program.

Az ötletgazdák – Winkler Balázs és Lehoczki Erik – a Rádió Focus szerda reggeli adásában műsorvezetői kérdésre elmondták: a létező, vállalkozókat tömörítő szervezetekhez képest az ilyen üzleti reggelik rugalmassága és kötetlensége lehet az, ami újdonságot jelent és új perspektívákat nyithat a közös gondolkodásban. Ennek létjogosultsága talán már az első alkalommal markánsan kirajzolódott.

innovativ_uzleti_reggeli_salgotarjan_2015_november_13_.jpg

Az első ilyen eseményre kevesebb mint húsz vállalkozót hívtak meg, végül tizenhárom helyi szereplő képviseltette magát, a szándékok szerint azonban a folytatásban nyitott lesz a lehetőség mások számára is a bekapcsolódásra. Mások számára is, de nem mindenkinek; nem szeretnének ugyanis „fiktív” cégeket, alvállalkozókat ki nem fizető cégek vezetőit a körben tudni – erre a jövőben is kifejezetten odafigyelnek majd.

Bővebben...